"Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg, halk és hideg:
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet.
Selymesen száll ő rongyaink közt
s arcba legyez, bár semmi szél...
Óh láthatatlan, hűvös angyal,
előkelő, gyönyörü Tél!"

Nem tehetek róla, míg szerintem a legtöbb ember menekül a tél elől és szívesen költözne innen ilyenkor jó messzire, én ebben a évszakban érzem legjobban magam, főleg ha hó és jég is van. Fogalmam sincs miért, de nagyon szeretem nézni a téli tájat, főleg a kopasz, göcsörtös fákat, ahogy egymásban gubancolodnak az ágaik és már-már fehérek a fagytól (hű vajon mit olvasna ki ebből egy pszichológus vagy valaki, aki verselemzéssel foglalkozik :)). Valószínűleg ez volt a fő oka, hogy meg fogott ez a fotósorozat, de el kell ismernem, hogy a stylist is jó munkát végzett, az összeállítások is nagyon magkapóra sikeredtek. Natalia Vodianova pedig egészen különleges benyomást kelt ezeken a képeken (pedig engem sose fogott meg túlzottan a kisasszony; elismerem, hogy gyönyörű nő, de valamit mindig hiányoltam belőle).

A fotósorozat a angol Vogue számára készült; a versidézet Babits Előkelő tél című verséből származik.