Elég régen postoltam (már megint), de hát mit tegyek zajlik az élet. Most sincs sok erőm írogatni, talán annyit tudnék mondani a kép sorozatról, hogy én azt hittem Mcqueenen kívűl már senki nem tud megdöbbenteni a divatvilágban. Tévedtem: Antonella Arismendi kitűnő munkát végzett (még a templom is tetszik, pedig híresen tempolom ellenes vagyok).
Hétvégén pihenés képen polyvoreoztam egyet és íme most itt az eredménye (indoklás a nyíl után :)):
Én még mindig boszi és vámpírlázban égek (nem a Twilightnak köszönhetően, hanem Anne Rice vaskos köteteinek hála, szerencsére még sokáig kitartanak), és úgy látszik bevonzom az ilyen képeket. Bár megjegyezném, hogy amikor először megláttam a fotósorozatot nekem nem a boszorkányság ugrott be, hanem John Lennon Imagine című száma és a hozzá készült klip (lehet, hogy csak a szemüvegek teszik), de ennek ellenére nagyon tetszetős képeket készített Ellen Rogers a decemberi i-D-nak.
Igazán sajnálom, az egyik kedvenc modellem volt,kicsit szomorkás arcával üde színfolt a szőke-kék szemű szupermodellek között.
Nincs is jobb egy kellemes teadélutánnál, legalábbis azok számára akik szeretik a teát biztos nincs. Persze nem teákról meg a teát imádokról fogok itt nektek írogatni, de ezeknek a képeknek egy jó része erősen emlékeztetet egy esős, kicsit melankolikus teadélutánra. Kicsit hasonló azokhoz a filmjelenetekhez, amikor a kis lány a játékbabáival szórakoztatja magát a kertben (persze annál azért egy cseppet komolyabb, meg morbidabb, de lehet csak nekem vannak ilyen érzéseim ezzel kapcsolatban).
Amit még mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a képeket Jonathan Wolpert, egy 16 éves srác jegyzi.A munkáit elnézve, kíváncsian várom mit hoz még ki magából.
.jpg)
.jpg)
Előre leszögezem: a téma nem az én fejemből pattant ki (Tavi a blogján hasonló témában nyilatkozott egy pár hónapja és én azóta tervezgettem, hogy nekem is ki kéne fejtenem a véleményem), mostanában egyre több helyen és egyre többször merül fel ugyanez a probléma. Figyelem rendkívül hosszú és elmélkedő post következik, érdeklődőknek a nyíl után.
Egy kis esti utazásra invitálak titeket, felszállunk a Párizsból Moszkávaba tartó expresszre, amelynek vezetője Karl Lagerfeld és ámulkodva nézünk, hogy mi mindenre képes még ez az öreg úr.
Hogy kicsit érthetőbb legyek: nem találtam semmi érdemlegeset, amit ki tudtam volna postolni, ezt a kollekciót viszont már nagyon régóta ki szerettem volna rakni. A Chanel (szerintem) legjobb kollekciója 2009 őszére tervezet Párizs-Moszkva kollekció, a mostani darabokat hasonlítani sem lehet ezekhez (bár az aranyszínű harisnyáttól sikítani tudnék, cserében viszont kárpótolnak a fejfedők és a különleges kiegészítők, pl.: matyuska-babás nyaklánc). Képek és videók (az első videóhoz nagyon rossz a zene, a másodikhoz viszont kifejezetten kellemes muzsikát találtak) a nyíl után.
Úgy néz ki nem csak én kedvelem még mindig a meséket. A decemberi Vogue megjelent fotósorozat azt bizonyítja Annie Leibovitz is oda van a mese világért és ebben 3 társa is akad Lily Cole, Andrew Garfield és Lady Gaga személyében. Jancsi és Juliska története fényképész szemmel is nagyon jó, kedvencem az öltönyös-fás kép; Lady Gagát meg néha túlságosan is megdöbbentő a számomra (negatív értelemben), de itt kifejezetten jó pofa (ki gondolta volna, hogy őt egyszer a Jancsi és Juliska vén banyájaként fogják fotozni).
Mostanában súlyos madármániában szenvedek, (bár megjegyzem a városi galambok és az őket etetők még mindig halálosan idegesítenek) és újdonsült szenvedélyemet úgy néz ki a divatvilág is kielégíti. Először is itt van ez nagyon jópofa baglyos ruha, aminek a képét a Stylebubbleről nyúltam le (egyébként már izgatottan várom, hogy vajon Suzie "Bubble" Lau hogyan fogja viselni ezt a ruhadarabot; ő jellegzetesen azaz ember akinek a stílusát az emberek 99% túl soknak tartja, de én imádom).
És ha már a madártémánál járunk, kipostolok egy kifejezetten jól sikerült fotosorozatot is.
A 4. és az 5. képen látható ruhák nagyon-nagyon tetszenek és még mindig nem mondtam le egy régebben kipostolt baglyos kendőről (vagy valami ahhoz hasonlóról) sem.
Ismét papírcsodákat mutattok mindenkinek ( illetve azoknak akik olvasgatják a blogot). Hiába ez az egyik legjobban kihasználható anyag (ha találmányokat kéne osztályoznom tuti rajt lenne a 10-es listán), és mindig meg is tud lepni egyesek mennyi mindent ki tudnak hozni belőle. De elég az elmélkedésből mutatom a képeket (egyébként a második képről nekem egyből az idei McQueen kollekció jutott eszembe, meg persze az ovis élmények- és ebben nincs semmi rosszindulat mielőtt erre következtetnétek):
Az utóbbi időben sikerült megszeretnem a barokkot, amiben elég jelentős szerepet játszott a divatvilág áldásos tevékenysége (főleg a D&G kollekció). Úgyhogy itt van még egy sor barokkos fotósorozat, ami hangulatában nagyon jól hozza ezt a stílust. Kifejezetten kellemes nézegetni ezeket a képeket egy ilyen novemberi napon. A ruhadarabok jól megválasztottak, a szilva színű rúzs nagyon tetszik (ilyenkor bukta a vékony száj); de ami számomra abszolút nyerő a képeken, azok a zseniális fényviszonyok.
Ma este 7-től indul a Divatblogok éjszakája, amelyen több kedvenc blogom is részt vesz. Én biztos figyelni fogom az eseményeket, ha ráértek és van hozzá kedvedetek, tegyétek ti is. Íme a linkek azok a blogokhoz, amiket én figyelni fogok:
Először is a zene, amit a ez elmúlt másfél hétben szinte egyfolytában hallagtam:
És persze sejtem, hogy sokatoknak már az agyára megyek a Ghost in the shell mániámmal, de ha van kedvetek valami komolyabb gondolkodtatót nézni (vagy olvasni, ha valahonnan meg tudjátok szerezni eredeti képregényt), akkor érdemes belefogni a sorozatba. És itt is érdemes szép sorban haladni: először a 95-ös eredeti filmet (Ghost in the shell) (vagy annak felújított változatát) megnézni, aztán folytatni az Innocence-szel (Ghost in the shell: Innocence). És ha tetszenek a filmek, akkor nekivágni a 2X26 részes sorozatnak (Stand alone complex, Stand alone complex 2nd gig) (habár ez csak lazán kapcsolodik a filmekhez, alternatív történetet mutat be, de nekem ezek a kedvenceim) és az ehhez kapcsolodó filmnek (Stand alone complex: Solid state society). Az eredeti film ill. a sorozat két évadja elérhető magyar szikronnal is. Ha érdekel a téma, trailereket is és a teljes filmeket is megtaláljátok a Youtube-on. És ígérem igyekszek leállni ezzel a témával, de most teljesen a Innocence hatása alá kerültem (szép látvány, elgondolkodtató sztori, jó zene, szimpatikus karakterek, mi kell még). Hiába a japánok nagyon tudnak valamit (lehet egyszer összeszedem magam és összeírom egy postban, hogy mi vonz annyira Japánban)!
Volt már szó róla, hogy a The Room című magazin 10. jubileumi számát adja ki és ennek örömére több, világszerte ismert magyar modellel készítenek fotósorozatot. Egy kis keresgélés után meg is találtam a Mihalik Enikőről és Rajzák Kingáról készült sorozatot, és ezúttal nálam Kinga győzőtt (de azért érdemes az Enikőről készült képeknek is utána nézni, azok is nagyon színvonalasak, csak engem nem fognak meg annyira). A fotókat Perlaki Márton munkái. A post címe meg elárulja a témát, amit szerintem a fotókon csodálatosan ki is használnak, Kinga pedig kifejezetten jó választás volt, de nekem a környezet és a különleges, extravagáns fejfedők tetszenek legjobban.
Azaz magyar fordításban: Csínyt vagy csokit! Ez fogja nem sokára kiabálni jó pár millió 10 év alatti kisgyerek az angolszász országokban (bár bevallom én is szívesen beöltöznék és találnék ki ilyen csínyeket). De a Halloween nem csak nekik jelent ünnepet, a divatvilágot is megihleti. Rengeteg fotósorozat készül ilyen témában (amikből most egyet se fogok postolni, hehe), de amit én legjobban várok ilyenkor az a MAC sminkeseinek munkája. Mint már több éve kiderült, ők (is) szeretik ezt az ünnepet, és biztatnak mindenkit akinek van kedve és érzéke a sminkeléshez, az ilyenkor nyugodtan élje ki magát, hiszen ők is ezt teszik. Íme az eredmény:
És persze mit érne ez a post zenei aláfestés nélkül. Kicsit elnyűtt, kicsit már sablonos, de szerintem ebből a számból nem lehet kinőni (sajnos a teljes verziót nem találtam):
Én meg egy véletlen folytán ugyan, de pont az alkalomhoz illő könyvet olvasok: Anne Rice Vámpírkrónikáinak egyikét (ajánlom egyébként mindenkinek akár ezt a sorozatot, akár az írónő másik sorozatát, letehetetlenek). És persze az is valószínű, hogy ennek örömére megnézem A kárhozottak királynőjét és Az Álmos-völgy legendáját. Jó szórakozást mindenkinek (már aki hozzám hasonlóan szereti a Halloweent)!
Már régóta ígérgettem egy ilyen postot Kendős lánynak és jelentem nem felejtettem el, csak éppen nem találtam olyan darabokat amiket érdemes lenne kipostolni. Azonban (nem is olyan) hosszas keresgélés után (Stylebubble :D) ráleltem ezekre. Azonnali szerelem részemről: a rózsaszín szarvasost és a bézs színű baglyost (bár ez valami nagyon sötétkék színben még jobban tetszene) nem tudom kiverni a fejemből. Ehhez passzol a cég neve is: Forget me not (nekem nem is nagyon megy), a kendők pedig valódi selyemből készülnek.
Megint vadásztam neketek gyönyörő szép képeket. Október 16. és november 11. között rendezik meg Lori Earley kiállítását Laments and lullabies címmel. A művésznőről annyit illik tudni, hogy " Pop szürrealizmus vezető művésze" (NY Arts Magazine) és a képei nagy része női alakokat ábrázol.
Hát, ahogy láttom írás terén most nem vagyok a legjobb formámban, úgyhogy inkább mutatom a képeket. (Az én kedvencem természetesen a téli kép.)
Hiába, a Ghost in the shell óta valamiért megfognak, a sci-fi-vel kapcsolatos témák, de ahogy elnézem ezzel nem vagyok egyedül. Nemrég a párizsi Gallery Cabinet des Curieux-ben kiállítást rendeztek, amelynek témája a mi más lehetet, mint a robot. Tessék nézegetni jó kis képek. Zenét is kaptok a post végén.
Azért ahogy elnézem a Gits nem csak engem fogott meg, az első képen az Innocence gésa babái láthatók.
A The Room magazin (vagy inkább folyóirat, azt hiszem, mert nem jelenik meg minden hónapban- ezekkel sosem voltam tisztában) most ünnepli 10. jubileumi számát, és ennek örömére több fotó jelent meg Rajzák Kingáról és Mihalik Enikőről. Szerintem nagyon színvonalas fotó sorozatot kaptunk (ami a magazint elnézve nem is olyan nagy csoda). Úgy néz ki mégis bebizonyosodik, hogy mégsem vagyunk olyan elmaradottak divatterén (ez mondjuk a mindennapokra nem igaz).
Mellesleg, azért azt is megállapíthatjuk, hogy nem csak a csontsovány modellek lehetnek sikeresek, Enikőt legalábbis semmikép nem mondanám annak.
Úgy néz ki a divatvilág embereit is ( vagy legalábbis a Dazed&Confused novemberi számán dolgozókat) megihlette a Tudorok című sorozat (még mindig vadászom, állítólag nagyon jó és hát a HBO sorozatai eddig még nem okoztak csalódást). A ruhák zseniálisak, ahogy a beállítások és a fény viszonyok is (pont mint a középkori portrékon), a modell pedig kitűnő választás volt (Katlin Aas). Nem a klasszikus modelleket képviseli (furán is mutatna ezeken a képeken Heidi Klum), még szépnek se nagyon mondanám a képek alapján (mondom ezt én), viszont eszméletlen elegáns és csakúgy árad belőle az erő (néhány képet nézve azaz érzésem, hogy simán lefejeztettne bárkit). Összegezve: végre valami izgalmas, és nem csak a klasszikus csini modell csilli-villi luxus környezetben szexi ruhában.
Személyes kedvenc a 8. számú kép (az utolsó előtti), egyrészt mert nem tudok ki szeretni ebből a D&G ruhából, másrészt nagyon tetszik az a kis fricska a képen.
Természetesen ismét a 2010-es év tavaszi kollekciójáról van szó. Sok képes post, úgyhogy folytatás a nyíl után.
Alexander Mcqueen idén (is) megmutatta, hogy miért érdemes a divatot szeretni. Ha olvastok más divattal foglalkozó oldalt, akkor ezt a bejegyzést most ugorhatjátok is, mert szerintem már a könyökötökön jön ki; én meg már szerda óta tervezegettem, hogy kirakom a képeket. Szóval szerda óta megnéztem jó párszor a képeket, de egyszerűen nem tudok betelni velük. Nem tudom, hogy szorulhatott egy emberbe ennyi zsenialitás. A bemutatón minden részlet a helyén volt: a ruhák, színek, kiegészítők (főleg a cipők, amik már inkább szobornak minősülnek, mint lábbelinek, de ennek ellenére- vagy épp ezért- fantasztikusak), a háttér, a smink, a hajak. Előre megjegyzem (csak hogy mindenki megfelelően tudja értelmezni a látottakat), hogy ezek a darabok nem mindennapokra lettek kitalálva ( bár én nem is merném felvenni őket, félnék, hogy tönkretenném a ruhák varázsát).
Na ne értésétek félre, nem fulldoklom (megpróbálok leszokni arról a rossz szokásomról, hogy hülye címeket adja a postjaimnak), egyszerűen csak arról van szó, hogy a Vogue Australia 2009 júliusi számának egyik divatanyagának (név szerint: As light as air) középpontjában a levegő, pontosabban szólva a lufik állnak. Tessék nézegetni, nekem nagyon tetszik a fotó sorozat (talán csak egy gyengébb pontja van, lehet tippelgetni, hogy melyikre gondolok :) ).
Kedvenc divatházamnál úgy látszik, hogy most már pár szezon óta megint visszaállt a megszokott színvonal (sajnos az öreg Ferré 2 éve elhunyt, és bizony az ezt követő kollekciókon meglátszott, hogy nem az ő keze munkáját dicsérik). Szerencsére a két fiatal tervező srác visszatért Ferré hagyományaihoz, és igyekeznek az építészetet becsempészni a divatba (Gianfranco építésznek tanult és ezt a tudását gyakran a kollekcióiba is átültette). Ez ebben az esetben annyit tesz, hogy nincsenek feltűnő színek (szerencsére, a színeket nagy tömegben csak Matthew Williamson kolleckióiban tudom elviselni), viszont a ruhák szabása annál inkább különleges.
Röviden és tömören: nagyon szép az amit ez a két srác összehozott (még ha sok helyen kritizálják is őket). Remélem még sok ilyen kollekciót várható tőlük.
A teljes kollekciót itt lehet megnézni.
